Szerdán, június 29-én Szent Péter és Szent Pál napján, este fél 7-kor hagyományteremtő céllal ún. kisbúcsút tartunk. A szentmisét bemutatja Nagy Krisztián atya, a Mindszenti plébániáról származó, jelenleg Hernádnémetiben szolgáló plébános. A szentmise után a Millenniumi Teremben a templomudvar és a Glória udvar átalakításáról, vetített beszámolót tartanak a tervezők, a Neo Építészműhely mérnökei.
Mához egy hétre vasárnap, 10 órakor tartjuk templomunk búcsúi szentmiséjét, melyet Lóczi Tamás atya mutat be. A körmenet várható elhúzódása miatt, a fél 12-es szentmise elmarad. A szentmise után mindenkit várunk szeretettel egy koccintásra a templomudvaron! Aki szívesen sütne pogácsát ehhez, kérjük jelezze a sekrestyében szerda estig.
A héten elsőpéntek, előtte csütörtökön délelőtt és este, valamint pénteken a reggeli szentmise után és este, gyóntatási ügyeletet tartunk.
Július 17-én vasárnap újmisét mutat be templomunkban a szombaton pappászentelt Péter Vilmos A szentmise délután fél 4-kor kezdődik, melyre szeretettel várunk mindenkit.
Ternyák Csaba érsek úr, rendelkezése folytán Kovács József káplán atya augusztus 1-jétől az Egri Bazilikába kerül káplánnak. Elköszönése július 31-én vasárnap lesz.
A Főpásztor rendelkezése alapján, augusztus 1-jével Péter Vilmos újmisés atya és Thiago Jackson Pinheiro Costa(Csiágo Dzsekszon Pinyéró Koszta) Gyöngyös-felsővárosi káplán, a mindszenti plébánia szolgálatába kerül.
Más változások: Diósgyőrbe plébánosnak: Szabó József atya kerül az egri szemináriumból. Az ő helyét Egerben Lóczi Tamás atya foglalja el. A Mikolai Vince atya halálával megüresedett Főesperesi tisztségre az Érsekfőpásztor Tóth István martinkertvárosi plébános urat nevezte ki.
Közeli változás még, hogy Galo Gábor atya Szirmabesenyőről a zempléni Pálházára került, és a Sátoraljaújhelyi Szent István középiskola lelkésze lett. Helyére Kecskés László atya jön, Borsodszirákról.
A selyemréti plébánia háromnapos zarándoklatot szervez busszal Lengyelországba, augusztus 1-től 4-ig. Jelentkezni a selyemréti plébánián lehet.
A mai perselyadományokat Péter-fillér címen beküldjük az egyházmegyéhez, ahonnan Rómába továbbítják.
A héten: hétfőn Szent László Király, szerdán: Szent Péter és Pál apostolok, szombaton: Sarlós Boldogasszony ünnepe lesz.
Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény biztosításához. ElfogadomElutasítom
Adatkezelés és sütik
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.