Örmény születésű volt, és olyan példamutató keresztény életet élt, hogy Szebaszte hívő népe püspökké választotta. Balázs erre a Szentlélek indítását követve visszavonult egy magányos hegyi barlangba, jóllehet tette nem éppen egyezett a kor püspök-eszményével. Innen vezette imádkozva, tanácsokat osztva és gyógyítva a rábízott közösséget.
Sajnos azonban nemcsak a keresztények ismerték a barlanghoz vezető utat, hanem Agricola helytartó poroszlói is, aki 316 táján még folytatta Szebasztéban azt a keresztényüldözést, amelyet korábban még Licinius császár rendelt el.
A püspök ellenállás nélkül engedte, hogy elfogják és Agricola bírói széke elé hurcolják.
Mivel Balázst nem tudták hittagadásra kényszeríteni, a szokásos megkorbácsolás után siralomházba került. Mint előbb barlangjában, a börtönben is sok segítséget kérő ember kereste föl. Rabságában sok-sok csodát tett, amelyekről a legendája beszél.
A szent csodáiból nem hiányzik annak a magatartásnak a megnyilvánulása sem, amelyet humornak vagy paraszti huncutságnak lehetne nevezni. A helytartó először vízbefojtás általi halálra ítélte, de ezt túlélte. Végül Balázs püspököt lefejezték.
Szent Balázs napján (febr. 3.) két (régebben X, ma Y alakban összekötött) gyertyával adott áldás „torokbetegség és minden más baj” ellen.
Balázst Keleten már a 6. században a torokbaj ellen védő szentként tisztelték, s gyertyát ajánlottak föl gyógyulásukért. Nyugaton a 9. századtól tisztelik. A 12. században: tűntek föl a torokbaj ellen védő áldó könyörgések.
Magyarországon a 16. századtól ismerjük a gyertyaáldást és a balázsáldás könyörgését. A 17. században nyomtatták ki a Rituale Romanum (Római Szertartáskönyv) függelékében.
Könyörgés Szent Balázs püspök közbenjárásáért:
Istenünk, aki Szent Balázs püspököt oltalmazó segítségül adtad népednek, kérünk, közbenjárására engedd, hogy földi életünkhöz egészséget és békét, örök életünkhöz pedig irgalmat nyerjünk Tőled!
Krisztus Urunk különféle adományokkal segíti Egyházát, hogy a természetfölötti hit megnövekedjék bennünk. Ajándékai áradását kérjük közös imával:
- Adj, Urunk, új szenteket korunknak, akik közvetítik hozzánk irgalmas jóságodat.
- Add meg, Urunk, a gyógyulás ajándékát a testi betegségben sínylődőknek.
- Add, hogy a lélek egészségét is károsodás és törés nélkül őrizzük.
- Add meg a hősiesség ajándékát, hogy a szent vértanúk nyomát követhessük.
- Add, Urunk, hogy a szentek és vértanúk között kapjunk helyet az ítélet napján.
Urunk, Jézus Krisztus! Te megígérted, hogy a Benned hívőket jelek és csodák kísérik. Kérünk, Szent Balázs közbenjárására engedd megéreznünk ajándékozó jóságodat, és erősítsd testi-lelki egészségünket. Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké. Ámen.